A műtárgyakat tradicionálisan a luxustermékek közé szokták sorolni, azonban az elmúlt években a műalkotások egyre inkább kezdik meghódítani a plázák szélesebb vásárlóközönségét is. A műtárgy.com legfrissebb cikke az Art Newspaper nyomán annak jár utána, hogy ez a jelenség inkább a művészet demokratizációját vagy áruvá válását szolgálja, illetve hogy ez hogyan befolyásolja a műtárgypiac alakulását.
Műalkotásokat már régóta használnak arra, hogy luxus (de nem csak luxus) termékeket adjanak el velük az ingatlanoktól a szállodai szobákon át a divatcikkekig, de csak az elmúlt években kezdték erőteljesebben arra használni a művészetet, hogy látogatókat vonzzanak be vele a bevásárlóközpontokba. Ennek a tendenciának a leglátványosabb példája a kínai K11 bevásárlóközpont, amelyet a fiatal milliárdos, Adrian Cheng alapított, és amely 2013-ben nyitott meg Sanghaj központi bevásárló utcáján, az alagsorában egy múzeummal.
A Chi K11 névre hallgató múzeumi rész tényleg úgy működik, mint egy igazi múzeum, mutatott már be átfogó impresszionista kiállítást (40 Monet képpel), jelenleg pedig a Gala-Salvador Dalí Alapítvánnyal közös szervezésben egy Media-Dalí című kiállítás látható, amit naponta átlagosan kétezren néznek meg.
Az alapító Cheng szerint a műtárgyak új dimenziót adnak a vásárlás élményéhez, még ha ezt a külföldi látogatók sokszor furcsának is találják. Cheng létesített már művészeti kapcsolatot a párizsi Palais de Tokyo-val és a londoni ICA-val is, és kínai rezidencia programokat is alapított azt remélve, hogy a plázákban bemutatott alkotások segítségével újabb csoportokkal tudják megkedveltetni a művészetet. A rideg fehér kiállítóterek helyett az emberek által kedvelt és gyakran használt terekbe, a plázákba viszi a művészetet, ezzel arra ösztökélve a látogatókat, hogy a többi árucikkhez hasonlóan fogyasszák a művészeti élményt is. Cheng optimizmusa töretlen, a közeljövőben 17 hasonló bevásárlóközpont nyitását tervezi Kínában.
Természetesen hasonló kezdeményezések nem csak Kínában léteznek. A művészetet és a vásárlást vegyítő pláza nyílt 2003-ban a lengyelországi Poznanban, és tavaly szeptemberben Bejrútban is. A francia kereskedők is igyekeznek kiaknázni a művészetben rejlő lehetőségeket. Januárban Ai Weiwei állított fel egy installációt a párizsi Le Bon Marché áruházban, és a Centre Beaugrenelle bevásárlóközpont is művészeti helyként definiálja magát, sőt, még az októberi FIAC keretében is mutattak be kiállítást. Úgy tűnik, hogy a művészet már nem csak a luxusplázákban jelenik meg, a Beaugrenelle-ben például olyan középkategóriás üzletek találhatók, mint a Marks & Spencer, a Zara, vagy a H&M.
Sokan osztják Desirée Bollier, a Value Retail nevű dizájner outlet-lánc vezérigazgatójának a vélekedését azzal kapcsolatban, hogy a plázákban bemutatott művészet célja leginkább a tartózkodási idő meghosszabbítása. A tartózkodási idő a kereskedelmi zsargonban azt az időt jelenti, amit a vásárlók a boltban, a plázában töltenek, ami átlagosan négy óra. A művészet szerepe az, hogy megnövelje a vásárlóknak a boltokban eltöltött idejét és a kereskedők reményei szerint az elköltött pénz összegét is. A kereskedők legfőbb reménye az, hogy a művészeti vásárokat látogató, jellemzően a drágább üzletekben vásárló közönség a művészeti programok láttán az ő plázájukban fogja elkölteni a pénzét.
A plázák és a művészet találkozása Magyarországon sem ismeretlen. Néha találkozhatunk bevásárlóközpontokban a kínai agyag-hadsereg egy-egy figurájának másolatával, de ennél izgalmasabb megoldások is vannak, mint pl. a MOM Parkban lévő Park Galéria, vagy a Bálna épületében működő Új Budapest Galéria. A művészek részéről azonban a plázákkal kapcsolatos kritikai attitűdökben sincs hiány, amire jó példa Szarka Péter O Tannenbaum című munkája.
