Őszi városnéző kirándulásaink alkalmával érdemes egy- egy ország aktuális kiállítási programjait is böngészni, mert olyan grandiózus tárlatokkal találkozhatunk, mint az idén ősszel megrendezett Absztrakt Expresszionista kiállítás, a londoni Royal Academy of Arts-ban.
Rövid ajánlónkban az irányzatról és magáról a kiállításról is szó esik, olykor elfogultan, hiszen az alkotások közelében töltött percek ránk gyakorolt hatását még mindig nem tudjuk levetkőzni.

Az absztrakt expresszionizmus fogalma 1946-tól terjedt el Robert Coates kritikus által, az új amerikai művészettel kapcsolatban. A kifejezés összetétele a német expresszionizmus érzelmi túlfűtöttségére és az európai absztrakt művészet tradicionalitására épít.  Az új terminus használatával egy olyan megfogalmazást kaptunk, mely a 20.század amerikai művészetét meghatározóvá tette. 

Ezt az irányzatot mutatja be nekünk a londoni kiállítás, amelyben közel 150 alkotás található: festmények, fotók és szobrok, melyek mind neves köz és magángyűjtemények darabjai szerte a világon. A tárlat ambiciózus módon öleli körül a korszak legelismertebb amerikai alkotóinak mesterműveit, mint például Willem de Kooning, Arshile Gorky, Franz Kline, Barnett Newmann, Clyfford Still és persze Jackson Pollock, Mark Rothko.

Jackson Pollock: Mural (1943)

A válogatás tulajdonképpeni célja nem más, mint újraértékelni a műfajt, felismerni, hogy bár a témát gyakran egységként értelmezzük, a valóságban ez egy komplexitással bíró, mérhetetlen sokoldalú jelenség. Ezt támasztja alá az is, hogy az alkotások nem csak az irányzat központjának tartott New York-ból, hanem a csendes óceáni partról is szép számmal kerültek a közönség elé, például: Sam Francis, Minor White vagy Mark Tobey.

A kiállítás megvizsgálja és aktualizálja azt az általános szembeállítást, amit a műfaj elemzésekor leginkább használtak, miszerint két csoportja van az absztrakt expresszionizmusnak. Az első, ami az úgynevezett színmező „colour-field” festészet, aminek jeles képviselője Rothko és Newmann, illetve a másik oldal, a gesztusfestészet „action-painting”, amit Pollock vagy de Koonig nevével illetünk.

Ezzel a felosztással azonban az első csoportnál az elmélkedő és magasztos színhasználatra, míg az utóbbi műveknél a spontán, impulzív gesztushasználatra terelik a nézőt, ezzel korlátozva a befogadás önálló, elmélyülő és főleg komplex értelmét.  

Számos alkotó használta az „all over” festészetet, ami szembemegy azzal az egysíkú értelmezéshez tartozó formai koncepcióval, miszerint a képnek egy középpontja van. Ehelyett sokkal inkább az élénk színek, a dinamika vagy a feszültség az, ami által megmutatkozik a misztikum, a fenség és az a ösztönös stressz, így kapcsolva az emberi jelenvalót az alkotó absztrakciójához.

A londoni kiállítás épp ezen az elven szakít a konvencionális fogalmi skálákkal és helyezi előtérbe az absztrakt expresszionizmus drámaiságát adó pillanatnyi intimitását és grandiózus nagyságot.

Szabó Andi műtárgy.com