Március 19-én, vasárnap délután a 63 éves Keith Gregory csavarhúzóval támadott a londoni National Gallery egyik festményére.
Thomas Gainsborough A reggeli séta (1785) című alkotása két helyen sérült, de a rongálás szerencsére csak a festékréteget érintette, a vászon ép maradt.A galéria keleti szárnyát, amely otthont ad a brit festményeknek, a történtek után két órára kiürítették, a férfi ellen feljelentést tettek.
Hogy mi volt Keith Gregory motivációja, egyelőre nem tudni. Mint ahogyan azt sem, hogy van-e annak bármi oka, hogy pont ezt az idilli festményt választotta áldozatául.
Thomas Gainsborough: A reggeli séta ( Mr. és Mrs. William Hallett), 1785
Az eset egyáltalán nem egyedi. A múzeumban vagy más nyilvános terekben kiállított műalkotásokat a szigorú óvintézkedések ellenére is időről időre támadások érik. Vajon mi vesz rá arra egy látogatót, hogy szánt szándékkal megrongáljon egy értékes és megismételhetetlen produktumot?
Ha eltekintünk azoktól az esetektől, amelyekben a puszta rongálás a cselekedet célja, és a rongálás tárgya elhanyagolható, akkor arra kell következtetnünk, hogy egyes műalkotások képesek indulatokat generálni bennünk és hatni az érzelmeinkre. Megkérdőjelezzük jelentésüket, megkérdőjelezzük a műtárgy kategóriához való jogukat, nem értünk egyet az üzenetükkel. Legtöbbünk persze képes elszámolni a saját érzéseivel, valamint eszünkbe sem jut, hogy a felgyülemlett frusztrációt magán a tárgyon vezessük le. Mindez persze puszta találgatás, talán közelebb jutunk a rongálások lényegéhez, ha felidézünk néhány hasonló esetet.
Megrongált Rothko a „Yellowizmus” szellemében
2012-ben Vladimir Umanets a Tate Modernben összefirkálta Mark Rothko 1958-as „Black on Maroon” festményét. A férfi később – 1,5 év börtön után – megbánta a tettét, amellyel az új kortárs művészeti mozgalomra, a „Yellowizmusra” kívánta felhívni a figyelmet. Mint mondta, csodálja Rothko munkásságát, a tett spontán volt. Oscar Wild-tól is idézett: „Minden ember megöli azt, amit szeret.”
Számunkra talán még érdekesebb, hogy hogyan nylatkozott közvetlenül az eset után: „Úgy gondolom, hogy amennyiben valaki restaurálja a művet, és eltávolítja a szignómat róla, a festmény értéke csökkeni fog, de egy pár év múlva az értéke megemelkedik, pontosan azért, amit tettem.”
Igazolva tettét még hozzátette:
„Nem pusztítottam el a képet, nem loptam el semmit. Rengeteg ehhez hasonló történt már korábban. Marcel Duchamp is szignált olyan dolgokat, amelyeket nem ő készített.”
A festményen 18 hónapig dolgoztak a restaurátorok, míg újra kiállíthatták a Tate Modernben.
A megrongált Rothko kép és mellette a felirat
Akit a Forrás nem hagyott nyugodni
Marcel Duchamp Forrása kétségtelenül a modern művészettörténet egyik legtöbbet vitatott alkotása, amely mellett nehéz szó nélkül elmenni. Van, aki rajong érte, van, aki utálja – nem hagyta hidegen Pierre Pinoncellit sem, aki 2004-ben kalapáccsal esett neki az alkotás közel 3 millió eurót érő másolatának a Pompidou Központban. És ez nem az első próbálkozása volt!
1993-ban a Forrás egy másik, szintén kiállított példányába belevizelt. Tettét performansznak nevezte. Állítása szerint idegesítette, hogy az egykoron radikális mű intézményesültté vált.
„Felfrissítettem, valami újat csináltam, amit minden bizonnyal Duchamp is helyeselt volna.”
Marcel Duchamp: Forrás, 1917/1964
Magyar vonatkozás
1972. május 21-én Tóth László, Ausztráliában élő geológus, aki turistaként tartózkodott Rómában, tizenöt kalapácsütést mért Michelangelo egyik leghíresebb alkotására, a Szent Péter Bazilikában található Pietára. Az elmezavarban szenvedő férfi több mint száz darabot tört le a márványszoborból. Szűz Mária arca súlyosan sérült az akció során. A letört darabok egyikét egy turista elvitte magával, majd levélben visszaküldte a Vatikánnak. A restaurátorok hosszas tanácskozás után a teljes helyreállítás mellett döntöttek, a restaurálás óta pedig a szobrot golyóálló üveg védi.
Tóth Lászlót elvonszolják a Pietától
Értéknövelő átalakítás
2007-ben körülbelül 39.000 fontért kelt el a meglepően jó provenienciával rendelkező, Ifj. Pieter Brueghel követőjének tulajdonított festmény a Sotheby's aukcióján. Az aukciós katalógus leszögezte, a festmény Brueghel eredeti, 1618 körül keletkezett alkotása alapján készült, amely jelenleg magántulajdonban van.
(Brueghel a kompozíciónak két másik verzióját is megfestette, az egyik a budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdonában van.)
Egy évvel a Sotheby's aukciója után a festmény 220.000 euróért cserélt gazdát, új tulajdonosai a moszkvai Chapman testvérek voltak. Chapmanék híresek arról, hogy műalkotásokat alakítanak át, sajátjukká téve azokat. Az átalakított művek között voltak például Adolf Hitler vízfestményei is. Az átalakítandó „nyersanyagok” sorában a Keresztrefeszítés messze a legrágább volt.
A testvérek kifejezetten vonzódnak a pokol témájú munkákhoz, így választásuk szellemesnek mondható: ifj. Pieter Brueghelt Pokol Brueghelként is szokás emlegetni, mivel festményein előszeretettel ábrázolt különféle groteszk lényeket.
Chapmanék tucatnyi apró változtatást eszközöltek a képen, amely végül hasonlóvá vált Bosch pokol-vízióihoz: arcokat torzítottak el, orrokat hosszabbítottak meg, szemeket feketítettek el. A kereszt lábánál álló nő cigarettázik, egy férfi hátán pedig az ominózus 666-os szám áll.
A megváltoztatott festményt kiállították, majd 2011-ben eladták 750.000 fontért, tehát jóval drágábban, mint ahogyan 2007-ben a Sotheby's az eredeti festményt értékesítette. Érdekes adalék, hogy a 2010-ben egy ifj. Pieter Brueghelnek tulajdonított Keresztrefeszítés 673.000 fontért kelt el egy aukción Zurichben.
A Chapman testvérek által módosított Keresztrefeszítés
A fenti listát még tovább is folytathatnánk, olyan nagy művekkel, mint a Mona Lisa vagy az Éjjeli őrjárat. Az általunk felsorolt négy esetből háromban közös vonást fedezhetünk fel: a Pieta megrongálásának kivételével azt láthatjuk, hogy az elkövetők úgy gondolták, beavatkozásukkal nem hogy nem csökkentik a műalkotás értékét, hanem az pont általuk válik frissebbé, élettel telibbé értékesebbé. Talán mind egyetértünk azonban abban, hogy az ilyen esetekben a szándék „nemessége” nem elfogadható magyarázat, és a műalkotások megrongálása nem tekinthető művészeti munkának.
Szerző: Járfás Eszter, műtárgy.com
