Az ikon szó a görög eikon szóból származik, ami annyit jelent: kép. Tágabb értelemben a bizánci jellegű szentképeket hívhatjuk ikonnak, szűkebb értelemben viszont a keleti kereszténység táblaképeit illethetjük ezzel a névvel. Az ikonok megjelennek a műtárgypiacon, például december 6-án, Miklós napján többek között egy Csodatévő Szent Miklóst ábrázoló ikonra licitálhatunk.
Azonban jelentésükben többek „puszta” műtárgynál, hiszen a hagyomány szerint az ikon jelenvalóvá teszi azt a szent személyt, akit ábrázol. „A képnek adott tisztelet az ősképre száll át” - hirdette a 4. században Nagy Szent Baszileosz egyházatya.
A műtárgy.com a továbbiakban bemutat pár érdekességet az ikonokról, amelyekkel talán közelebb kerülhetünk az izgalmas világukhoz.
Az ikonművészetben a másolás erény
Mivel az ikonművészet egyik legfontosabb feladata a hagyományőrzés, a másolás korántsem számít elítélendő tevékenységnek. Feltételezik, hogy az adott ikon prototípusát elkészítő személy még láthatta ábrázolásának alanyát. Nem feltétlenül szolgai másolásról van azonban szó: a másoló egyéni vallásos élményeivel színesítheti az ikont. Az ikon létrehozása önmagában is egy ima, célja egy emelkedett alkotás elkészítése. Az ikonfestőnek segítségére van az ún. herméneia, azaz az ikonfestő kézikönyv.
Az alkotó személye kevésbé fontos
Az ikonokat szemlélve szinte felesleges szignók után kutatnunk, ugyanis itt -már az előző pontból kifolyólag is- kevésbé fontos az alkotó személye. Ráadásul az ikonfestők gyakran műhelyekben dolgoztak, ahol kialakulhatott munkamegosztás is, más-más festő készíthette el az ábrázolás különböző részeit. Így aztán kevés ikonfestő nevét ismerjük. Ezen kevesek egyike a 14. században alkotó orosz festő, Andrej Rubljov, aki egyedi színskálával dolgozott, így az általa készített ikonok összhatásukban gyakran eltérnek a hagyományostól.
Andrej Rubljov, Szentháromság, 1425-27, Tretyjakov Galéria, Moszkva
Egyes ikonoknak saját, kalandos történetük van
A legtöbb, ikonnal kapcsolatos legenda a képrombolás időszakából származik. Így van ez az Ivironi Istenszülő ikonnal is, amit egy ikonromboló katona ledöfött a lándzsájával, mire az Istenszülő arcából vér serkent. A képet vízbe dobták, és az egészen az Athosz-hegy lábáig úszott, ami az ortodox vallás központja mind a mai napig, nők nem is léphetnek a területre.
Az Istenszülő ikont végül egy szerzetes kihalászta, és elhelyezte egy kisebb kápolnában. Reggelre azonban már a kolostor kapuja felett lógott, őrízvén azt. A csoda láttán saját kápolnát építettek a számára, amiben - állítólag - mind a mai napig őrzik. (Sokkal valószínűbb, hogy egy későbbi másolata van a kápolnában.) Az ortodox egyház szerint minden ikonra poteciális csodatevőként tekinthetünk.
Az ikon anyagai nem csak a fa és a festék
A régebbi ikonokat leggyakrabban tojástemperával festették fa hordozóra, azonban készültek ikonok faragással is, kőből vagy fából, illetve kedvelt technika volt az öntés is, általában rézből vagy bronzból. Gyakran készítettek az ikonhoz okládot, azaz igényes ötvösmunkával készített borítót, amit nem ritkán drágakövekkel is díszítettek.
Ünnepikon, Szentpétervár, 1866, Biksady Galéria, 39. Aukció, kikiáltási ár: 480 000 Ft.
Az ikon inspirációt jelentett az avantgárd művészek számára
Az orosz avantgárd művészetre nagymértékben hatott az ikon. Vlagyimir Jevgrafovics Tatlin kompozíciói és anyaghasználata gyakran összefüggésbe hozhatóak az ikonnal- ez nem is olyan meglepő, hiszen a művész ikonfestőként is munkálkodott. (Matróz is volt, ahogyan azt az önarcképén is láthatjuk.)
Vlagyimir Jevgrafovics Tatlin, A matróz (önarckép), 1911-12
Szerző: Járfás Eszter, műtárgy.com
Save
