Műtárgybefektetés: sok tanulás, de jó üzlet
2018. január 19. írta: kristofkristofkristof

Műtárgybefektetés: sok tanulás, de jó üzlet

A Deloitte 2017 végén, immár hatodik alkalommal mutatta be az Art & Finance riportját. A műtárgy.com most a majdnem háromszáz oldalas jelentésnek a műalkotások befektetési aspektusáról szóló fejezetéből szemezget. A teljes tanulmány itt érhető el. 

A vizsgált időszakban, 2016 és 2017 áprilisa között a műtárgypiac kimondottan erős évet futott, az artnet alapján a műalkotások több mint 85%-ának emelkedett az ára. Ezen belül is kiemelkedett az impresszionista és a kortárs művészet 10,5%, illetve 7,5%-os áremelkedésével. A műtárgypiac szakértőinek nem meglepetés, hogy ezek a legkelendőbb korszakok, de annál inkább az a megfigyelés, ami korrelációt mutat ki a különböző műtárgypiac szegmensek és különböző befektetési eszközosztályok hozama közt. A biztonságos műtárgytípusok, mint az impresszionisták és a régi mesterek hozama nagyban korrelál a biztonságos eszközökkel (mint a kötvények és az ingatlan), míg a kockázatos műtárgyak (mint a kortárs vagy a kínai művészet) hozama pedig a kockázatos eszközökkel (értékpapírokkal, árucikkekkel) mozog együtt. 

Műtárgybefektetés: sok tanulás, de jó üzlet

A kortárs művészeti piac alakulása 2001 és 2017 között. Forrás: Deloitte Luxemburg &ArtTactic Art & Finance Report 2017


A kínai műtárgypiac mozgását már számtalan cikk és kutatás próbálta kiismerni az elmúlt években. A Deloitte elemzés most egy visszaesésről számol be, mivel a kínai művészeti befektetési alapok kezelt eszközeinek összesített értéke a 2012-es, 1,5 milliárd dolláros csúcsról 2016-ra 483 millió dollárra esett vissza. Bár a 2017-es számok minden bizonnyal jobbak lesznek, de ez a visszaesés, ami elsősorban a szigorodó szabályozás eredménye, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a művészeti befektetési alapok globálisan is veszítsenek súlyukból. 

Műtárgybefektetés: sok tanulás, de jó üzlet

A művészeti befektetési alapok kezelt eszközeinek összesített értéke 2012 és 2017 között. Forrás: Deloitte Luxemburg &ArtTactic Art & Finance Report 2017


A műtárgybefektetés sikeréhez jó döntések és előnyös vásárlások szükségesek. Első lépésként érdemes jól megismerni a műtárgypiacot és ezen belül is az aukciók világát. Természetesen a galériás piac kiismeréséhez is sok fortélyt lehet elsajátítani, de a műtárgykereskedelem legtitokzatosabb része mindig az az árverés volt, ahol rövid idő és nagy nyomás alatt kell megfontolt üzleti döntést hozni. Ehhez pedig érdemes alaposan megismerni a piaci trendeket, az aukciós tételeket és a piac legfontosabb szereplőit is. Az alapos felkészülés hozzásegíthet ahhoz, hogy ne csak az árverés alatt, de előtte és utána se érje meglepetés a kezdő műgyűjtőt. Éppen ezekbe a tudásokba fog bevezetést adni Emőd Péter Mielőtt koppan a kalapács - az árverések titokzatos világa címmel, a Műtárgybefektetési előadássorozat első előadásán, amelyet a műtárgy.com és a műtárgybefektetés.hu portál indít újból útjára. 

Az aukciós piac megismerését a kortárs művészet piacának feltérképezése követheti. A kortárs piac tranzakciói jellemzően galériákon keresztül zajlanak. Ez az a piaci szegmens, ami az elmúlt évtizedekben radikálisan felértékelődött, ezáltal a legnagyobb befektetési hozamok is ezen a területen várhatóak. Éppen ezért a kortárs piacon az üzleti kockázatok is magasabbak, így az alapos megismerése elengedhetetlen, különösen hogy a kortárs képzőművészet sokszor kevésbé van a közérdeklődés fókuszában, mint a kortárs irodalom vagy filmművészet. Mivel a kortárs művészet piaca még a teljes műtárgypiacnál is informálisabb módon működik, ezért az előzetes tájékozódás és felkészülés kiemelten fontos. Ennek a jelentőségét nem lehet elégé hangsúlyozni, mivel a kortárs galériák és vásárok világa bármilyen izgalmas is, elsőre sokaknak ijesztő lehet. Abban, hogy ez ne így legyen, sokat segíthet Spengler Katalin A hazai kortárs műtárgypiac - kezdő lépések és tanácsok című előadása az előadássorozat második pilléreként. 

Végül, de nem utolsó sorban érdemes megismerkedni a hazai és nemzetközi aukciósházak sztártételeivel és sztárművészeivel is, melyeknek az árazása és piaci pozíciója sok tanulsággal szolgálhat a műtárgybefektetéssel csak most ismerkedők számára. A világ legdrágább műalkotásáért 2017 decemberében 119 milliárd forintnyi dollárt adtak, ami a teljes magyarországi műtárgypiac forgalmának hatszorosa. A hazai és nemzetközi aukciós piac felső 1%-ának a megismeréséhez, és a magyar műtárgypiac globális pozíciójának megértéséhez pedig nagy segítséget adhat Martos Gábor Az aukciók sztárjai - az elmúlt évek legsikeresebb külföldi, illetve hazai aukciós szereplői című előadása. 

A három alkalmas műtárgybefektetési előadássorozatának célja az, hogy az előadások és az azokat követő beszélgetések során információhoz juttassa azokat, akiket érdekel a műtárgypiac, illetve annak a befektetési aspektusai. A három előadás hiánypótló a magyar műkereskedelmi piacon, és lehetőséget ad a műtárgypiacot eddig csak távolról figyelőknek arra, hogy megismerjék a piacot, és ezekkel a tudásoknak a birtokában üzletileg is sikeresen vásároljanak műtárgyakat. Azoknak, akiket pedig kimondottan a kortárs műtárgypiac érdekel, csak márciusig kell várniuk, mert akkor indul a műtárgy.com műtárgybefektetési előadássorozatának második része, ami többek közt a kortárs művészeti galériák árazásába és a kortárs művészeti vásárok működésébe fog betekintést nyújtani. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mutargy.blog.hu/api/trackback/id/tr5013588113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása