Most eredeti Real Madrid karórához juthatsz hozzá - itt az első óraaukció
2017. október 16. írta: kristofkristofkristof

Most eredeti Real Madrid karórához juthatsz hozzá - itt az első óraaukció

Az órákról sokan nem is tudják, hogy jelen vannak a műtárgypiacon, pedig különleges órák az aukciósházak kínálatában is gyakran felbukkannak. Ezért ezen a héten a műtárgy.com ajánlójában hat olyan különleges férfi karórát mutat be, melyek joggal számíthatnak kiemelt érdeklődésre.

 
Számos dolog teszi különlegessé az órákat az aukciós piacon, de ezek körül az egyik legfontosabb az, hogy az órák azon kevés műtárgy közé tartoznak, amiket nem csak nézni, hanem használni is lehet. Így egy jól kiválasztott óra könnyen a mindennapjaink részévé válhat, és minden nap hordhatjuk a sikeres licitálásunk gyümölcsét. 

Ezen túl érdemes kiemelni azt, hogy bár az órák közt is találkozhatunk kiemelkedő árakkal (a világ legdrágább órája, a Graff Diamonds nevű cég Hallucination nevű darabja - ami már inkább műalkotás, mintsem használati tárgy - például 55 millió dollárt ér), de a hazai aukciókon könnyen találni megfizethető férfi karórákat is. Pár tízezer forintos kikiáltási ártól már olyan világmárkák modelljeire licitálhatunk, mint a Maurice Lacroix, a Davosa, vagy az Edox. 

Bár a globális műtárgypiacon az órák bevett részét képezik a kereskedelemnek (a világ két vezető aukciósháza, a Sotheby's és a Christie's is rendszeresen tart óra-árveréseket), a hazai piacon még különlegességnek számít, hogy idén ősszel külön óraaukcióra is sor kerül a BÁV szervezésében. Az órák népszerűségében pedig az is szerepet játszik, hogy függetlenül attól, hogy az olcsóbb vagy a drágább szegmensből válogatunk, az órák jó befektetésnek bizonyulhatnak. Sőt, sokak szerint ez a műtárgypiac egyik legalulértékeltebb területe, amiben komoly növekedési potenciál rejlik. 

A következőkben olyan férfi karórákat mutatunk be, melyek licitálhatóak lesznek a következő hetek hazai műtárgypiacán. 

A férfi karórák között a sportosabb vonalat képviseli az amerikai cég darabja, ami bármilyen természeti viszontagságot könnyedén kibír. A Hamilton Ventura első modelljét pedig nem más, mint Elvis Presley tette híressé.

Most eredeti Real Madrid karórához juthatsz hozzá - itt az első óraaukció



A sport vonalán maradva izgalmas darab ez a Real Madrid-os óra, melynek különlegessége, hogy nem a labdarúgás milliárdos marketingértékének korában készült, hanem az 1960-as években, amikor csak a játékosok és más bennfentesek juthattak hozzá ehhez a darabhoz. Ez az óra jó ajándék lehet Real Madrid rajongó barátainknak vagy családtagjainknak.

Most eredeti Real Madrid karórához juthatsz hozzá - itt az első óraaukció



A hazai piac felső kategóriájába tartozik a svájci IWC elegáns órája, melyet aligátorbőr szíja is különlegessé tesz, és mely eredeti dobozában kerül kalapács alá.

Most eredeti Real Madrid karórához juthatsz hozzá - itt az első óraaukció



A svájci TAG Heuer óráscégnek ez a modellje az 1960-as, 1970-es évek legendás amerikai színészének, Steve McQueennek a nevét viseli. McQueen az 1970-ben készült Le Mans című autósfilm főszereplőjeként viselt egy TAG Heuer Monaco órát, ami innentől az ő nevét kapta meg.

Most eredeti Real Madrid karórához juthatsz hozzá - itt az első óraaukció



A sport, az extrém kihívások mindig is közel álltak az óráscégekhez, akik ezekkel is igyekeznek bizonyítani, hogy milyen tartós szerkezeteket képesek alkotni. Az Omega Speedmaster Moonwristwatch például onnan kapta a nevét, hogy ott volt az első Holdra szállásnál is.

Most eredeti Real Madrid karórához juthatsz hozzá - itt az első óraaukció



Ajánlónk legdrágább darabja a legendás óráscéghez, a Rolexhez kötődik. Ez az óra nem véletlenül kapta a Dweller Deepsea (a mélytenger lakója) nevet, mivel akár 3900 méter mélységig is vízálló.

Most eredeti Real Madrid karórához juthatsz hozzá - itt az első óraaukció

A bejegyzés trackback címe:

https://mutargy.blog.hu/api/trackback/id/tr5012991852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása