Vissza-visszatérő motívum a festészetben az elmélyülten olvasó nő alakja. A jelenet általában annyira idilli, hogy azt gondolhatjuk, hogy az ezt megörökítő festő a lehető legészrevétlenebbül, a szoba sarkában meghúzódva alkotott, nehogy megzavarja az olvasás, az elmélkedés pillanatait.
Számunkra ma már természetes a látvány és a tevékenység szabadsága is. Természetesen nem volt ez mindig így. Sokáig a férfiak privilégiuma volt az olvasás, az elme pallérozása. Szokás volt a férfi minőséget a szellemmel, a nőit pedig a küllmmel összekapcsolni (ez a jelenség talán még ma is él). Annak ellenére, hogy a tudás és a női nem a művészetekben számtalan módon kapcsolódott össze, elég felidéznünk Pallasz Athéné vagy a múzsák alakjait, megtekintenünk Michelangelo isteni tudást megtestesítő, jövőt fürkésző szibilláit.
Michelangelo: Küméi szibilla a Sixtus-kápolnából
Hosszas fejlődési folyamat eredménye, hogy a nők a való életben, és ezzel párhuzamosan a festményeken is világi kötetekre cserélhették időnként a szent szövegeket.
Irodalmi példák egész sorát lehetne felsorolni, hogy mivel járhatott ez a kulturális olvasási forradalom, hogyan tekintett minderre a világi irodalom olvasására mindeddig kizárólagos jogot formáló férfi társadalom. Valószínű, hogy az urak jelentős többsége nem nézte jó szemmel az ijesztően újszerű jelenséget, amely során a női nem merőben új szabadságélménnyel gazdagodott, amely teret engedett a fantázia korlátlan csapongásának. Az olvasás által világok nyíltak, a két nem közötti egyenlőtlenségek kissé mérséklődtek. A női olvasók kedvelt olvasmányai a regények, szórakoztató történetek, rémhistóriák, románcok voltak, amelyek erőteljes hatással voltak rájuk – zabolátlanná, túlzottan szabaddá, érzelgőssé és álmodozóvá tették őket – nehezményezték a férfiak. Puskin hősnője, Tatjana a könyvek szerelmese. Nem hímezett, nem babázott (nem foglalkozott „lányos” dolgokkal) kedvét a rémtörténetekben, az érzelmes regényben, Rousseau-ban lelte. Ezzel a „furcsa” kedvteléssel vadóc, különleges jellemét alapozza meg az író, hiszen Tatjana húga, Olga a szófogadó, nőies nő, aki az olvasással nem igazán törődik, teljes ellentéte nővérének. Flaubert Bovarynéjének tragikus sorsát a túlzott mértékű olvasás okozta, amelynek már-már torzító hatása volt a valóságra nézve.
Vermeer Levelet olvasó kék ruhás nőjét, Matisse, Renoir, Monet olvasó nőalakjait szemlélve azonban eszünkbe sem jut az olvasás nehezen kivívott szabadsága, vagy a női nemre gyakorolt – állítólagos - negatív hatása.
Henri Matisse: Olvasó nő, 1894
A festmények általában nyugodt hangulatot árasztanak, az olvasást mint intim, elmélyült és legfőképpen magától értetődő tevékenységnek mutatják be, és ez jól is van így, szerencse, hogy ma már nem is kell másként gondolni rá.
Az alábbiakban a közeljövőben aukcióra kerülő művekből válogattunk, a téma pedig nem más, mint az olvasó nő jelensége.
A téma iránt érdeklődő olvasó nőknek és persze férfiaknak pedig Stefan Bollmann 2008-as könyvét ajánljuk (Stefan Bollmann: Az olvasó nők veszélyesek, Scolar Kiadó, 2008).
Szerző: Járfás Eszter, műtárgy.com
